1. magyar királyi honvéd gyalogezred

Az 1. m. kir. honvéd gyalogezred története 1898 szeptembertől 1942-ig /Forrás: Rózsahegyi Dereán Ödön m. kir. honvéd ezredes, Az 1. honvéd gyalogezred története és háborús emlékalbuma, előszó/ "Az album a IV. Károly király 1. honvéd gyalogezrednek 50 éves történetét mutatja be. Beszámol az első világháború előtti időszakról, kronologikus eseménynaplóként végigkíséri az ezredet az első világháborúban, majd visszaemlékezéseket, napló részletek olvashatunk az ezred volt tagjaitól. Az album tiszti és legénységi életrajzokkal, arcképcsarnokkal zárul." Az albumban Farkas János szakaszvezetőnek a naplórészlete is olvasható, akinek teljes háborús naplója "Bakanapló" címmel szintén kiadásra került. "A borítón Erzsébet királyné - aki az ezred zászlójának zászlóanyai tisztét vállalta - ovális mellképe, melyet a következő szöveg vesz körül: "ZÁSZLÓNKHOZ TÖRHETLENÜL HŰEN ∙ FELSÉGES ANYJÁHOZ HERVADHATLAN KEGYELETTEL ""Ez a könyv a IV. Károly király 1. honvéd gyalogezrednek 50 éves történetét tartalmazza. Békében fegyelmezett kitűnő ezred hírnevében állott és Ferenc József nagy királyunk elismerését többször nyerte el. Ő maga mondotta nekem, hogy jó és megbízható ezred, mely kemény esetekben biztosan ki fog tenni önmagáért. Erről magam is meggyőződtem, hiszen dandáromban közel három évig vezetésem alatt állott és mindig minden követelménynek megfelelt, szelleme pedig kitűnő hazafias és lelkes volt. Háborús teljesítményei a várakozáson messze fölül igazolták a legfelsőbb hadúr sejtelmét. Ez egyike volt azon ezredeknek, melynek tevékenységét a világháborúban több mint két esztendeig személyesen megfigyelhettem, mert parancsnokságom alatt vívta legsúlyosabb küzdelmeit; bámulatos hősiességgel és áldozatkészséggel teljesítette emberfölötti kötelmét. Először a 2. lembergi nagy csatában 1914. szeptember 8.-án este találkoztam az elvérzett ezred egy részével és a kis, teljesen kimerült csapat mindent feledve csatlakozott hozzám, aki nagy támadásomra csoportosultam, vagy 200 honvéd lelkesen, utolsó erejét összeszedve jelentkezett. Később, 1914. november 29-től kezdve nap-nap után dicső része volt a kárpáti nagy csatákban s a legnagyobb és legnehezebb követelmények e!é állítva mindenkoron hűségesen megoldotta föladatát, még a lehetetlent is megkísérelve, vívta élet-halál harcát az orosz óriással. A Duklai hágóért folyt elkeseredett küzdelmekben a jég és hóboritotta rengetegben, emberfölötti szenvedések és nélkülözések közepette ragyogó hősiességgel tör előre és messze vonalaink előtt Krosnoig dobja vissza az oroszt, míg huszárjaink Limanovánál vívják a rettenetes csatát. Midőn pedig a hátát féltő orosz hadsereg nagyszerű szibériai hadosztályait veti Krosno medencéjébe és hallatlanul szorongatja vitéz honvédjeimet, ők minden, még oly elkeseredett ellenséges támadást dicsőségesen visszaverve a fölsőbb parancsnak, hogy «minden áron előre» eleget tesznek és majdnem egészen elvérezve, mind tovább szorítják vissza. Az állandóan ide-oda hullámzó téli harcokban a Kárpátok zord vadonában hat hónapig viaskodik és élet-haláltusát viv az orosz túlerővel és dicsőséges része van Gorlice előkészítésében, az orosz erő megtörésében. A Korumkoért folyt elkeseredetten súlyos harcokban sziklaszilárdan állotta az ellenséges tömegek szilaj támadásait. Majd mikor a megváltó »előre« elhangzott és drága hazánk határából kivertük az utolsó oroszt, 1915. május 7-én Laborcfő fölött, a Weretysow magaslatán, nagyon véres tusában elfoglalta, hős csapataim kötelékében az elsők között, a bástyaszerű muszka állást. Ezután Királyunk szava más, uj harctérre hívta a vitéz ezredei és elkövetkezett a háborúnak legvéresebb, legádázabb elkeseredéssel vívott része, mely soha nem sejtett követelmények elé állította a derék honvédeket és az emberek teljesítőképességét a szenvedések legmagasabb fokáig feszitettek: az olasz harctér! Először a Kraina-i hatalmas hegységben, annak szokatlanul zord havasi sziklafalaival és ködtengerébe burkolt meglepetéseivel, a zergék otthonába állították alföldünk fiait. Ott a háború egészen új harcászata elé, az olaszok fürge hegymászóinak ügyes cselei közé, a rajtaütések komor világába került az ezred! Mikor azonban világos lett, hogy az olasz hadsereg egész sulyával Triest felé akar áttörni és a Doberdo-i fennsíkot erőszakolja mindenekelőtt, akkor az első honvéd gyalogezred más magyar ezredekkel együtt odarendeltetett és azután ott vívta legdicsőségesebb, legsúlyosabb, minden elképzelhetőt fölülmúló harcait és nyerte el a legszebb elismerést:» a Monté San Michele hősei» nevét! Ott mutatta meg, hogy mire képes a magyar vitézség. Az észbontó tüzes pokol irtóztató szenvedései közepette, nyolc nagy csatában, a pergőtüzek tomboló viharában, az olaszok hullámverésszerű rohamáradataiban, csodálatos és alig elképzelhető hősiességgel állotta meg helyét, minden támadást vagy visszaverve, vagy a betört ellenséget újra kidobva. Ilyet a háború más szakaszain sehol nem láttam, mert a támadó makacsul ismétlődő, soha nem csüggedő tömegrohamai a hullák garmadáin is mind újra előretörve a gyenge létszámú kimerült védőt a legnagyobb emberfölötti teljesítményekre kényszerítették, erejét, idegzetét a végsőkig kimerítették. Előszót írta vitéz József kir. herceg tábornagy úr őfensége, kezdeményezte néhai vitéz Revisnyei Reviczky László m. kir. honvéd altábornagy, volt ezredparancsnok, összeállította a bajtársak közreműködésével sepsiszék-nagyborosnyói Bartha Lajos m. kir. honvéd altábornagy, volt ezredparancsnok, az ezred háborus történetét írta rózsahegyi Dereáno Ödön m. kir. honvéd ezredes." "Ünnepre készült az ezred, a sors azonban másként határozott. 1898 szeptember 10.-én a király 50 éves uralkodói jubileumának küszöbén, a legnemesebb királyasszonyt, Erzsébet királynét, az ezred Felséges zászlóanyját Luccheni anarchista tőre halálra sebezte. Ezért az 1. honvéd gyalogezred szeptember végén a gyász néma csendjével költözött be új otthonába" Az első világháború befejezésétől egészen 1939-ig rengeteg érdekességet tudhat meg a hadtörténelem után érdeklődő. A szerző beszél arról is, hogy az ezred első hősi halottja Gerő Vilmos őrnagy, 1. zászlóalj parancsnok volt. Az ezred hadi felszerelésének egyik érdekessége, két kutyával húzott kis szekereken egészségügyi és élelmezési anyagot szállítottak. A kiképzés mellett kikapcsolódást jelentett az ezrednap, amely ezredbállal zárult. Ezt a hagyományt a mai napig őrizzük, a tüzérek például védőszentjükre tekintettel Borbála napon tartják. Tréfás ezredsorakozón tüzéreket avatnak, pálinkával köszöntik őket. Képek az ezred életéből 1910-1942 között. /forrás: "Fortepan/