Mindenki előtt ismert, a katonazene az egész világon a hadtörténelemben, zenekultúrában sajátságos és előkelő helyet foglal el, ebben pedig nemzetünk katonazenészeinek is helye van. Ennek tiszteletére, Lehár Ferenc zeneszerző és katonakarmester születésének évfordulóján, április 30-án (1870) "A katonazene napja" alkalmából szerte az országban megemlékezések, koszorúzások katonazenész koncertek zajlanak.

Az Üllői út 133-135. szám alatt volt objektum 1959-1999 között adott otthont a MH (MN) Zeneművészeti Tiszthelyettes Képző Szakközépiskolának, így megérdemlik az emlékhelyen való szereplést.

A magyar katonazene történelmi léptékben is hosszú utat járt be. Egyik hangsúlyos csúcspontjaként 1896-ban, Magyarország hét honvéd kerületében jöttek létre önálló magyar katonazenekarok. Ezeket a korszak kiváló katonakarmesterei vezették. A zenekarok szakmai képzése, valamint a zenészutánpótlás kérdése mindig is központi helyet foglalt el a felelős szakmai vezetők munkájában. A katonazenekarok színvonalának és fejlődésének záloga a szakmailag kiművelt munkaerő képzése és megtartása. Ez már a kezdetektől fogva kiemelt cél és feladat volt. A történelmi krónikák tanúsága szerint, a katonazenész mindig is tanult embernek számított. A csatában hadijeleket fújva felelt a hadszíntér pontos és szakszerű kommunikációjáért. Hadi követként is felelősségteljes feladatai voltak. Későbbiekben, a reguláris haderőben a katonazenekarok térnyerése megszilárdította a nemzeti hadseregek katonai hagyományait és erősítette a nemzeti kultúrát.

Az újonnan létrehozott és létszámban is megnövekedett zenekaroknak nagy szükségük volt a jól képzett muzsikusokra. Ezért a monarchiában elsőként, 1872-től, zenenövendék iskolát állítottak fel Prágában. Ez az intézmény természetesen közel sem tudta lefedni a monarchia katonazenekarainak utánpótlási igényét. Továbbra is működött az az évszázados gyakorlat, hogy a zenekarok önállóan képeztek növendékeket 14 éves kortól katonazenésznek. Ennek az oktatási formának az alapvető szakmai irányítója az ezreddobos volt. Ő még a zenekar teljes személyi állományának a kiképzéséért is felelt.

1945-ig a katonazenész hivatást választó fiatalok, csak külön szerződéssel, 17 éves korban kerülhettek zenenövendéki, egyúttal szolgálati viszonyba a zenekarokhoz. Ez idő alatt a honvédségi legénységet megillető természetbeni ellátásra, ruházatra, szállásra és minimális anyagi juttatásra voltak jogosultak. A zenenövendéki képzésforma sajátos és egyéni volt. A karmesterek, belső használatra készített hangszeriskoláikkal segítették elő a növendékek fejlődését. Az MH Központi Zenekar kottatárában számos ilyen zenei tananyag található. Az egyik, id. Fricsay Richárd alezredes, karmester, oktatói munkásságát is példázza.

A II. világháborút követően, az orosz mintára felállított Magyar Néphadsereg, ismételten nagy erőfeszítéseket tett a katonazenekarok felállítására. A felső katonai vezetés szakított azzal a hagyománnyal, hogy fiatalkorú állampolgár is sorai közé álhatott. A zenekaroknál ezért, a sorkatonai szolgálat rendszeréből toboroztak muzsikusokat, több-kevesebb sikerrel. Ennek a gyakorlatnak a tarthatatlanságával hamar szembesültek az akkori zenekarvezetők. Az alacsony feltöltöttség és színvonal, arra sarkalta az akkori főkarmestert, Jávor Zoltán alezredest, hogy szakmai javaslatára hozzanak létre egy katonazenészeket képző speciális iskolát. Ennek kedvezett Magyarország akkori kulturális közege, amely a Kodály Zoltán neve által fémjelzett zenei és oktatási politikát is jellemezte.

1958-ban Révész Géza vezérezredes, akkori honvédelmi miniszter és Benke Valéria művelődési miniszter, a jelentésekből átlátták a zenekarok helyzetét és hozzájárultak a zenenövendék iskola létrehozásához.

Így tehát 1959-ben Jávor Zoltán alezredes, MN főszemlész (főkarmester) javaslata alapján felállításra került az ország első katonazenei szakképző iskolája, amelynek első felvételi eljárását 1959 november 20-án tartották.

Az iskola alapítására és vezetésére Szeder István századost nevezték ki, aki minden tapasztalat nélkül kezdte el vezetői és szervezői munkáját. Az iskola vezetősége a következők szerint állt fel: Takács József százados igazgató-helyettes, Szatmári Ferenc szolgálat-vezető, Göbel János főtörzsőrmester, Elter János főtörzsőrmester, Lambert Frigyes őrmester, Hauck János főtörzsőrmester, Oláh László főtörzsőrmester, Haska Imre főtörzsőrmester, Menyhárt József nevelőtanár.

A zenenövendék iskola működési helyszínének a budapesti, Magyar Néphadsereg Egyesített Tiszti Iskola, Üllői utcai objektumát jelölték ki, 1959. szeptember 1-től. Azonban a szükséges infrastruktúra kialakítása még váratott magára, emiatt az iskola egy rövid időre átkerült a Zách utcai laktanyába 1960-tól 1963-ig.

Az Üllői úti laktanyában felállt iskola, a kezdeti időkben nem rendelkezett még tantermekkel, csak a növendékek elszállásolására alkalmas körletekkel. Ez akkoriban 10 - 14 ágyas zsúfolt helységeket jelentett. Az iskola első tanulói, zenei és közismereti tanulmányaikat külső helyszíneken folytatták. A zeneórák leginkább a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, de egyéb művészeti tanodákban is zajlottak. A közismereti tanítás pedig, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban történt.

A zenenövendék iskola alapító tanári kara, az ország neves művészeiből tevődött ki. Jávor Zoltán alezredes személyes jó kapcsolatai által, az alábbiak szerint állt össze:

Badár Béla hegedű tanár, Borst Rudolf trombita, Eördögh János zeneelmélet és hangszerismeret, Farkas Antal összhangzattan, Hara László fagott, Keil Ernő zenekari gyakorlat, Kostyál János oboa, Kovács Imre fuvola, Montág Lajos nagybőgő, Ónozó János vadászkürt, Péhl András harsona - Tuba, Schwarz Oszkár ütő, Sellei Gyula bőgő, Somlai Ferenc zeneelmélet, Strobli Lajos harsona, Sződi László trombita, Váczi Gyula klarinét, Váczi Károly zongora, Tornyos György szolfézs-zeneelmélet és Wéber István-zeneirodalom tanár. A zenenövendék iskola 1959 őszén az alábbi alapító növendékekkel kezdte meg működését. Bagi László bőgő, Béres Géza harsona, Busa István trombita, Burai Sándor harsona, Czene Mihály klarinét, Cseke László ütő, Cseke Zoltán trombita, Dávid József harsona, Debreczeni Csaba ütő - trombita, Debreceni Lajos hegedű, Ecseghy János hegedű, Elter György vadászkürt, Elter János trombita, Eötvös Lajos klarinét, Faltinszki Béla trombita, Farkas Antal klarinét, Farkas Sándor klarinét, Fehér György trombita, Filus Antal fuvola, Frankó Gábor klarinét, Gallai Attila klarinét, Gazdag Ferenc trombita, Gellén László oboa, Géczi Gusztáv trombita, Gömöri János klarinét, Grúber János klarinét, Győrfy Zoltán ütő, Járóka Sándor hegedű, Juhos István fuvola, Kammerer József vadászkürt, Kandikó Ferenc tuba, Kardos Lajos trombita, Kállai Miklós trombita, Kiss Béla harsona, Koczkás György harsona, Kovács László trombita, Kovács Mihály trombita, Lajos Pál vadászkürt, Láng József vadászkürt, Lenti Gábor fagott, Lőrinc István tuba, Mari Ferenc harsona, Marosvölgyi József klarinét, Moldván Gábor tuba, Molnár Béla harsona, Nagy József trombita, Nagy lászló hegedű, Oláh Márton trombita, Padányi Szabolcs oboa, Parádi József cselló, Pető Gyula fuvola, Ravasz Jenő klarinét, Radics Lajos klarinét, Rákósi József klarinét, Richter József trombita, Rixer János harsona, Rovó István tuba, Sárközi Kálmán hegedű-tuba, Schilling Attila tuba, Schilling Vilmos tuba, Schobloher János trombita, Schrancz Antal trombita, Serczel Miklós harsona, Sillye Attila harsona, Szabolcsi Péter klarinét, Szabó Ferenc trombita, ifj. Szeder István hegedű-klarinét, Szigeti Ferenc hegedű, Takács János vadászkürt, Tóth Gábor vadászkürt, Tóth István oboa, Tóth László trombita, Török Bálint harsona, Tuska Lajos trombita, Ütő Ákos tuba, Vaszlik Kálmán fuvola, Váczi Antal klarinét, Vámos László fagott, Véninger György klarinét, Vogel József vadászkürt. A növendék iskola tanári karáról elmondható volt, hogy az ország legnevesebb szaktekintélyeiként irányították a zenei nevelést. Ennek a kiváló oktató és nevelő munkának eredményei hamar megmutatkoztak. 1965-ben az országos "Ki mit tud?" televíziós tehetségkutató versenyen, a kamarazene kategória győztese, az iskola rézfúvós szextettje lett. Tagjai: Benkő János trombita, Kárpáti Ferenc trombita, Fonó József trombita, Kónya Sándor harsona, Egressy Károly harsona, Bagoly István tuba. A szakmai munka minőségét mi sem jellemzi jobban, mint a megszaporodó vendégszereplések és zenei versenyeken való részvételek: 1962 Siklósi Várfesztiválon, 1964 Miskolci kamarazenei verseny és fesztiválon, 1965 Eger kamarazenei verseny és fesztiválon I. - helyezés, 1966 Zeneakadémiai koncerten, 1967 Ki mit tud? országos, televíziós tehetségkutató versenyen kategóriai I.- helyezés. Az iskola vezetése fontosnak tartotta a tanulók szeretetteljes bajtársi összetartását is. A növendékzenekar éves rendszerességgel nyári táborokon vett részt Egerben, Keszthelyen. Ezek az alkalmak, kiválónak bizonyultak a zenekari repertoár betanulására és további zenekari koncertek (térzenék) megtartására. Az iskola működése további lehetőséget nyújtott arra, hogy a magyar katonazenét reprezentálva, a növendékekből összeállított, 60 fős, dobos zenekar nyissa meg, az 1960-tól négy évente megrendezésre kerülő, április 4. -i, állami ünnephez kötődő, hadsereg szintű díszszemlét. A zenenövendék iskola a 60-as évek végére az ország egyik legmeghatározóbb zeneművészeti intézménnyé nőtte ki magát. Szakmai eredményei imponálóak voltak és a kiszámítható életpálya modellje miatt, egyre több fiatal muzsikust vonzott a katonazenészi hivatás irányába. Az 1968/69-es tanév rendkívüli változásokat hozott az iskola életében. Hivatalosan a Bartók Béla Zeneművészeti szakközépiskola kihelyezett tagozataként folytathatta működését, és kezdhette meg az újabb felvételi eljárásait. Mindezek mellett az iskola birtokba vehette az új építésű főépületét. 20 db 5 fős kollégiumi szobával, zenei és gimnáziumi tantermekkel, igazgatósági részleggel, valamint az ország legmodernebb zenekari próbatermével, kottatárral és hangszerraktárral gazdagodhatott. 1968-ban, Szeder István nyugdíjba vonulásával, Hauck János százados vette át az iskola vezetését. Az általa vezetett intézmény, nyugodt és kiegyensúlyozott fejlődési időszakon ment keresztül. Tanári kara továbbra is rendkívül erős szakmai bázist jelentett az iskola zenei együttesei számára. Egyre nagyobb hírnevet és szakmai megbecsültséget vívtak ki a magyar katonazene számára. 1968-ban Szegeden, kamarazenei verseny és fesztivál I.- helyezés, 1969-ben Győrött kamarazenei verseny és fesztivál I.- helyezés, Ki - Mit - Tud? országos, televíziós tehetségkutató verseny kategóriai I. - helyezés, 1970-ben Győrött kamarazenei verseny és fesztivál, Évente nyilvános rádió szereplések zenekarral, Évente új, - az iskola rézfúvós együttesei számára komponált - kamarazenei művek ősbemutatója és felvételeinek elkészítése a Magyar Rádióban, az id. Szabó László által vezetett rézfúvós kamaraegyüttessel. Az iskolai pedagógiai programban kezdetektől egyensúlyban voltak a zenei és a katonai készséget fejlesztő elemek. Ennek célja az volt, hogy az öt éves tantárgyfelosztás alatt, a növendékek képesek legyenek fölkészülni a rájuk váró megpróbáltatásokra és megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. Kihagyhatatlan itt megemlíteni az iskola tanári karát, amely példaértékű volt sok zenepedagógiai intézmény számára: Keil Ernő (- akkoriban egyedül álló - fúvószenekari gyakorlat), id. Szabó László (zenei fő tanszakvezető, rézfúvós kamara és trombita), Farkas Antal (összhangzattan és fúvószenekari gyakorlat), Szabó László (tuba), Steiner Ferenc (harsona), Ónozó János (kürt), Bujtás Péter (kürt), Nagy József (harsona, eufónium), Borbély András (klarinét) id. Hara László (fagott, fafúvós kamara), Szeszler Tibor (oboa) Somorjai László (trombita) Egressy Károly (eufónium, harsona), Hommer Lajos (tuba), Peskó György (zongora), A közismereti tanárok: Papp Ernőné, Belia Györgyné, Bartos Istvánné, Szeitz Judit, Ladáné Dauda Györgyi tanárnők. Nélkülük ez az iskola nem lett volna az, amire napjainkban emlékezhetünk.

Ezek a kiváló nevelők tudták azt, hogy növendékeik távol a családjuktól, az elszigetelt katonás környezetben, nagy szükségét érzik a lelki kötődésnek. Teljes egészében átérezték azt, hogy hiányát szenvedik a családi szeretetnek, melynek értékét a legfontosabbnak tartották. Kötelező pedagógiai munkájukon túlmenően is foglalkoztak a tanulók személyiség nevelésével és önzetlenül segítették őket, későbbi pályafutásukon is.

Ha a növendékiskolának voltak további ikonikus személyei, akkor közöttük biztosan méltó helyet foglalhat el Pető Gyula százados, kinek kötődése ehhez az intézményhez tagadhatatlan. Alapító növendékként kezdve, rövid, 7 éves ETI zenekari kitérő után, 1967-től igazgatóhelyettesként, harminc éven keresztül viselte szívén az iskola minden gondját és baját, egészen az 1997-es nyugállományba vonulásáig.

A növendék iskola, a 70 -es évekre egyértelműen a magyar katonazene "szakmai fellegvárának" számított, melynek működésére a legmagasabb szinten is figyeltek. A Magyar Néphadsereg Kiképzési Főcsoport Főnöksége, 1972-től minden végzős hallgató (5. éves) számára három hetes zenekari gyakorlatot biztosított a helyőrségi zenekaroknál, a februári és márciusi hónapokban. 1974-ben az iskola zenekara részt vett az első Debreceni Katonazenekari Fesztiválon.

Egyértelművé vált, hogy a zenenövendék iskola magas színvonalú működése a hetvenes évek végére beváltotta a hozzáfűzött szakmai reményeket. Immáron hozzájárult nem csak a katonazenei szakma, hanem a teljes magyar művészi élet színvonalának emelkedéséhez. Ehhez az iskola vezetésének is igazodnia kellett, így 1978-ban egy zeneakadémiát végzett igazgató vette át az iskola vezetését, Széchenyi Olivér alezredes személyében. A polgári életből érkezett igazgató, aki gimnáziumi ének-zene tanárként, igazgató helyettesként, budapesti szakfelügyelőként és az Egri Tanárképző Főiskola tanszékvezetőjeként dolgozott, egy új szakmai kihívásként tekintett az iskolára.

Ebben a korszakban az iskola általános működéséről elmondható, hogy az előjáró katonai vezetők különböző szemlélettel tekintettek az iskola feladatrendszerére, amely sok esetben konfliktusos helyzetet teremtett az iskola vezetésében is. Állandó kérdéssé vált, hogy a zenenövendékektől - akik jobbára fiatalkorú tanulók voltak - vajon mit kívánhatott meg a hadsereg sok esetben szigorú, embert próbáló követelményrendszere. E kérdés sok esetben vitát és véleménykülönbséget eredményezett az általános katonai vezetők és a civil zenei tanárok között.

Mindez, egyben felszínre hozta azt a feloldhatatlan belső szakmai konfliktust is, amelyet a tehetséges fiatal muzsikusok továbbtanulásának megakadályozása, vagy lehetővé tétele jelentett.

Egy jól működő oktatási rendszer teljes és végső kifutás nélkül, sok esetben magában hordozza azt, hogy egy hivatás elveszítheti a legjobb, szakembereit, ha gátolva vannak a szakmai kiteljesedésében. Nos, ez elmondható volt a Magyar Néphadsereg rendszerére is, hiszen a katonazenekarok személyi állományának azonnali utánpótlása, feltöltése sokkal fontosabb szempont volt. Így a frissen végzett katonamuzsikusnak egyáltalán nem volt lehetősége a végső zenei képzés elérésére a főiskolai diploma megszerzésére, amely pedig jelentősen növelhette volna a zenekarok művészi színvonalát. Hiába volt az akkori hadseregnek köztes megoldása a civil egyetemekkel és főiskolákkal való együttműködésre, a zene területén erre nem sikerült megnyugtató megoldást találni. Erre csak később a 90-es években került sor, amikor már az iskola működése és színvonala sajnálatosan leszállóágba került.

Széchenyi Olivér alezredes igazgatói munkásságát az előbbiekben említett kettős feladatrendszer heroikus összehangolásának a kísérlete jellemezte.

Ennek ellenére az iskola sikeres működése további eredményeket és sikereket hozott. 1980-ban az iskola rézfúvós kvintettje kitűnő eredménnyel szerepelt a Concertino Prága nemzetközi zenei versenyen, ahol második helyezést ért el. Ezt követően ez az együttes 1983-ban az országos Ki - Mit - Tud televíziós tehetségkutató versenyen a kamarazene kategória győztese lett. A kvintett tagjai: Molnár Zoltán és Szekeres Zoltán trombita, Bodon Ferenc kürt, Szabó István harsona, Redeczky Tamás tuba.

A konfliktusokban, de a sikerekben is gazdag vezetői időszak után, Széchenyi Olivér igazgató 1983-ban nyugdíjazásra került. Az 1983/1984-es tanévben az iskolai élére, megbízott vezetőként, Pető Gyula százados, addigi igazgatóhelyettes került. Jó érzékkel, nyugodt magabiztos irányítással vezette át az iskolát a rendszerváltást megelőző izgalmas évekre.

1984-ben a zenei intézmény élére, Székesfehérvár Helyőrségi Zenekarának karmesterét, Jakab Gedeon századost nevezték ki. E korszak már egyértelműen az ország és annak hadseregének útkereséséről szólt, amely az 1989-es rendszerváltozásban csúcsosodott ki.

Az új igazgató az iskola önálló működését készítette elő. Közel harminc év után, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolával való együttműködés időszaka, 1990-ben végleg lezárult.

Az önállóság egyértelműen jót tett az iskolának, több jogkörrel és önálló költségvetéssel folytathatta tovább működését. Az új vezetés igyekezett visszacsábítani a régi alapító tanárokat a tantestületbe.

A 90-es évek azonban új kihívások elé állította az iskolát. Szerte az országban új, állami és magán, középfokú zenei intézmények nyitották meg kapuikat. Ezek természetes módon szűkítették az elégséges számú zenei tehetség felvételét. Ez a versenyhelyzet hamarosan komoly gondot is jelentett a zenenövendék iskola életében. A Magyar Honvédség létszámcsökkentést hajtott végre, melynek részeként, régóta működő zenekarok is felszámolásra kerültek. Ezen körülmények egyike sem kedvezett annak, hogy elégséges létszámú osztály indulhasson az évfolyamokon. Jakab Gedeon alezredes igazgatói munkássága a 90-es évek közepétől kezdve, már versenyfutás volt az idővel. Minden igyekezete azon volt, hogy egyben tartsa a nagy múltú iskolát úgy, hogy körülötte sorra zártak be a honvédségi fenntartású szakközépiskolák - szakképző intézetek.

A szomorú vég sajnálatosan 1999-ben következett be, amikor az előjáró katonai vezetők egy Szentendrén felállított, egy éves képzésű, katonai felkészítő zenei század létrehozásáról döntöttek. Ennek végkimenete már a megalakulásakor kiszámítható volt. Az iskola teljes felszámolása, Jakab Gedeon alezredes iskolaigazgatóra és akkori helyettesére Köte Zoltán századosra hárult, akik ezután nyugállományba is vonultak.

Az iskola utolsó, 1995-1999-es évfolyamának elballagásával, lezárásra került egy csodálatos időszak. Ebben közel 650 növendék nyert zenei és katonai szakképzést, valamint életre szóló élményeket. Ebből a létszámból 481 növendék végzett és kapott zenész tiszthelyettesi, középfokú szakmai végzettséget, mielőtt elfoglalták beosztásukat a zenekaroknál. Ezzel lezárult egy olyan katonazenész képzési korszak, amely az ellentmondásai mellett is nagyon sokat adott a szakmának, zenész generációk sokaságának, a magyar kultúrának és a Nemzetnek.